Vége a tocsikolásnak, a békávézásnak, a cusizásnak, a kulcsározásnak, a hagyózásnak, a sukorózásnak, a körbetartozásnak, a rablóhitelezésnek.
Vége annak, hogy következmények nélküli ország vagyunk.
Vége a hazugságáradatnak, vége egy nép szomorúságának, kilátástalanságának, boldogtalanságának.

Nem véletlenül írta Babits Mihály a Jónás könyve című versében: ,,mert aki éltét hazugságba veszti, / a boldogságtól magát elrekeszti.” Az emberi lét értelme a boldogság, a jól végzett munka gyümölcsének boldog élvezete. Húsz éve, a rendszerváltás óta ennek beteljesülésére várunk, ez azonban egyre távolabb került tőlünk.

Rá kellett döbbennünk, hogy az ordas eszmék képviselői, akik ellopták tőlünk az ötvenes, hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években az ifjúságunkat,
a szabad gondolat szárnyalását, azok az internacionalizmusba, kozmopolitizmusba és neoliberalizmusba bújtatva újjáélesztették bolsevista eszméiket,
hogy végleg elrabolhassák a rendszerváltozásba vetett hitünket, nemzeti identitásunkat, hovatartozásunkat.

A választók döntésükkel nem a szemétkosárba dobták az MSZP–SZDSZ politikáját, hanem a történelem szemétdombjára.
Ezzel újra van remény, újra tervezhetjük jövőnket. Nem kell félnünk attól, hogy milliókat félrevezetve, a magyarságot a magyarok ellen hangolják, mint tették a kettős állampolgárság szavazásakor, 2004. december 5-én.
Külföldön diplomatáink majd Magyarország érdekeit képviselik, nem maradnak érdekképviselet nélkül a határokon túl élő magyarjaink sem, mint ahogy ez történt a ,,kócos asszony” idejében.

Talán lesznek újra honvédeink, akik képesek megvédeni hazánkat, és lesz becsületére kényes katonai vezérkarunk, amely nem válik hírhedtté a korrupciótól.
Nekik már nem kell szégyenkezniük az örökké vidám, akadozó nyelvű Szekeres miatt.
Valószínűsíthető, hogy ha fent jó lesz, s a rend és a tisztesség válik iránymutatóvá,
nem pedig enyves kezű libások döntik el az ország sorsát, akkor lent, az úgynevezett köznép körében is javulni fog a morál, a nem csak a maguk gyarapodása iránti elkötelezettség.

Mit mondjak, nagy a várakozás. A győztesre most legalábbis nagy bizakodással tekintenek.
Persze, amikor az előző két választáson vesztesként került ki a polgári oldal, akkor természetszerűen mindig egy embert tartottak vesztesnek.
Ő volt az oka mindennek, a nem jó taktikus, a bukás okozója.
Most, hogy győztünk, sokan természetesnek vélik, hogy a győzelmet nem egy embernek köszönhetjük. Hirtelen több gazdája lett a győzelemnek. Emberi gyarlóság, de el lehet fogadni ezt az érvelést is.
Azt azonban kevésbé, hogy újabban egyre több olyan ember is megfordul a győztesek háza táján, aki előzőleg dühödten támadta a jobboldalt, hátat fordított a Fidesznek,
most viszont felfedezte magában a fideszest, ellentételként persze pozíciót, kedvezményeket várva.

Nos, nem lesz könnyű a hosszúnak tervezett hatalomgyakorlás első időszaka.
Ugyanis az elkövetkezendő évek eredménye az első hónapok meghatározó döntéseitől függ majd. Nem lesz egyszerű jövőt építeni a szélsőségekbe hajló ellenzék mellett, amely elsősorban ellendrukker lesz
– nem egy pártszövetség ellendrukkere, hanem az ország ellenfele.
Nem is lehet várni tőlük az eddigi kormányzásuk alapján többet. Most ők merülnek alá.
De nem fognak dekkolni, mert ott lesznek mindenhol, különböző köpönyegekben, arcokban, ahol akadályt lehet gördíteni a fejlődés elé.

Ott fognak lihegni, intrikálni gyurcsányék, petőivánék, kunczéék, magyarbálinték, weyerbéláék és lendvaiék (Ildikó és Pál), ahol csak Magyarországnak ártani tudnak, bel- és külföldön egyaránt.
Illúzió velük, a gyűlöletkeltőkkel a kiegyezés. Ahhoz más és új szereplők kellenek az ellenoldalnak. Hátra lehet dőlni a fotelban a győztesek elégedett mosolyával?
Nem, egyáltalán nem.